Az aláírás, amit mindenki meg akar szerezni | Leiner Laura dedikáló körút 2018

Több ezer fiatal állt sorba egyetlen aláírásért – de nem az egyetemi professzoruknál. Talán ez a mondat adja vissza legjobban az elmúlt két hét eseményeit. Történt ugyanis, hogy az L&L újabb dedikáló hadjáratot körutat indított, melynek központi szereplője a legnépszerűbb magyar ifjúsági szerző, Leiner Laura. És igen, voltak olyan helyszínek, ahol kígyók… kígyók… kígyóztak. Tulajdonképpen…

Hogyan legyél puha, boldog… macskapásztor?

A 9GAG-generáció tagjai legalább egy Sarah Andersen képregénnyel biztosan találkoztak már, ahogy görgették lefelé a böngészőablakot. Tavaly pedig meg is bizonyosodhattunk arról, mennyire kiábrándító dolog felnőni, legalábbis az első „Sarah’s Scribbles”-gyűjtemény szerint. Ám míg a piros csíkos kötet leginkább azt foglalta össze, miért is nincs olyan könnyű dolga egy önálló huszonévesnek, addig a soron következő…

“Amíg a Biblia fölött vagyunk, addig jók vagyunk.”

“Fogsz egy bármilyen sztorit, átrakod melegbe, és unikum.” – Becca Prior ezzel az egy mondattal foglalta össze a homoszexuális “papírpornó” előnyeit a hetero párokról írt, erotikus regényekkel szemben. Valószínűleg érdemes megfontolni a szavait, tekintettel arra, hogy összesen kilenc melegregényt tudhat a háta mögött. Az utóbbi kettőt épp tegnap mutatta be lelkes olvasóinak. Létezik olyan, hogy könyvpremierszüzesség?…

Hé, nem látsz a szemedtől?

A sci-fiért való rajongás valószínűleg egy DNS-be kódolt jellemző nálunk, családon belül – bár én furcsa módon nem örökítettem tovább, még annak ellenére sem, hogy egy másik fantáziadús műfajjal, a fantasyval örök szerelem gyúlt köztünk. A Mentőexpedíció Elnézést, A Marsi okozta kellemes csalódás után egy kis hazaiba is “belekóstoltam”. Végülis, lement az egész, de nem…

Rémálom csórókivitelben

Újév. Tele vagyunk tervekkel, ötletekkel, melyeket annyira, de annyira meg akarunk valósítani az elkövetkező 365 napban, hogy márciusra már a listánk felére sem emlékszünk. Nagyjából így kezdődik egy újabb esztendő normális emberek számára – de ezen a blogon sosem ők kapták a főszerepet. Soron következő könyvünk szenvedő alanyának nem éppen listaírogatással indult az újév, hanem…

Alul-felül hízott a blog!

Amikor egy pillanatra rákukkantottam a hármas számra, rögtön a címadó mondat jutott eszembe. Féloldalt legalábbis szépen kikerekedtek a “valós gondolatok”, pont pénteken. Valójában két nappal ezelőtt, e jeles nap alkalmából akartam hírt adni magamról, csak… nem magyarázom a bizonyítványt, nem jött össze. Minden más azonban igen, ezúttal jó értelemben. Oka volt annak, hogy nem publikáltam…