Egy apa története, amely egy egész korszak és generáció története

Temesi Ferenc, Kossuth-díjas író a rendszerváltást követően több száz oldalas besúgói jelentéseket dolgozott fel azért, hogy kiderítse apja sorsát. Az egykori iskolaigazgató, majd 56 után meghurcolt, és segédmunkássá „lefokozott”, majd tanítóvá „visszaemelt” id. Temesi Ferenc életének titkait meséli el Temesi Ferenc “Apám” című könyve. Temesi Ferenc 1949. november 30-án született Szegeden Temesi Ferenc és Tóth Etelka házasságából római katolikus családban. Írói világa színes, különféle élményterületekből táplálkozik: a szegedi hagyományból éppúgy, mint az angolszász lírából, vagy az 1970-es évek avantgárdjából és popzenéjéből.

Apám című regénye az 1993-ban elhunyt édesapjáról készített, és az író kezébe csaknem két évtizeddel később eljutó titkosszolgálati jelentések alapján született meg, megjelenítve benne azt a nyomasztó történelmi korszakot, amikor a hatalommal egyet nem értőknek nap mint nap arra kellett figyelniük, hogy ki előtt tesznek a hatalomnak nem tetsző, politikai tartalmú kijelentéseket.

Related Posts