Soha nem volt célom, hogy kezdő/elsőkönyves szerzők lelkesedésének személyesen ássam meg a sírját. Igen, lehet rám kígyót, békát és más hüllőket kiabálni, hogy akkor mégis mi a fenét műveltem Szűcs Vandával, de na, egy bizonyos szintet szerintem mindenki elvár. Éppen ezért nem is fogok finomítani Tóth Vivien könyvének sem az erényein, sem a hátrányain. Akkor sem, ha recenziós. Akkor sem, ha magánkiadás. Persze mindezt jó szándékkal és építő jelleggel fogom megtenni.

“Sokszor felépítünk másokról egy képet a fejünkben. Lehet, hogy annak köze sincs a valósághoz, vagy csak éppen kapargatja annak felszínét, de nem akarunk ettől az imázstól elvonatkoztatni. Egyre csak ebbe a helyzetbe kapaszkodunk, és amikor ez megdőlni látszik, mi is a mélybe zuhanunk vele együtt.”

Drogok, alkohol, alvilági bizniszek – ezek mindennapi dolgok a három jó barát számára. Szofi, Bence és Artúr az elit krémjében nőttek fel, ezért a világ számukra egy nagy játszótér, amiben ők uralkodnak. Mielőtt azt hinnéd, hogy ez megint egy átlagos könyv, amiben szépen elmesélik a tinédzserkor szenvedéseit, egy kicsit lapozz tovább! Cenzúrázatlanul tárul eléd, hogy milyen is az, amikor függő az ember vagy egyszerűen depressziós. Figyelmeztetlek! Csak saját felelősségre olvass bele a könyvembe! Mert ha egyszer részesévé válsz az életüknek, akkor soha többet nem engednek el. Én szóltam előre!

HOGYAN KERÜLT HOZZÁM? A szerzője ajánlott fel egy példányt, én pedig az ismertető alapján elfogadtam. Ilyen egyszerűen történt a dolog.


BORÍTÓ: 1/5 – Nem, nem ronda, csak tulajdonképpen iszonyat amatőr. Jó úton halad a grafikus, igenis érdemes tovább képeznie magát (főleg, ha szeret rajzolni), de valljuk be őszintén, van még hova fejlődnie. Ezt az archaikus keretet egyébként fogalmam sincs, hogyan hozták össze a történettel és a szereplők 21. századi öltözetével…

TARTALOM: 2/5 – Ahogy a tanárok szokták mondani a vért izzadó felelőnek: jóindulattal. Hármast nem érdemel, a blogon alkalmazott ráta pedig nem használ félpontokat, ezért döntöttem így kisebb vacillálás után.

Magával a történettel semmi gond nem lenne. Adott három kőgazdag fiatal, akik már marhára unják az iskolát, szüleik pedig ilyen-olyan okokból magasról tesznek rájuk, de minek is foglalkozni velük, ha teletömik pénzzel a zsebüket, annak úgy is jobban örülnek, mint a saját anyjuk-apjuk társaságának. Legalább meg tudnak venni maguknak bármit, ami leköti az idejüket. Például drogot. Na, abból aztán van nekik bőven, a legkülönfélébb fajtákból. Persze belőve is renitensek és depressziósak maradnak, akik a partyktól és a fényűzéstől nem látják a való életet, mert szembeköpi őket az a rengeteg pénz, csak az a nagy helyzet, hogy ez a környezetüket rohadtul nem izgatja. Mert ők gazdagok, megtehetik.

Hölgyeim, Uraim és Hímnőseim, íme egy instant használati utasítás ahhoz, hogyan zuhanjunk magunkba és essünk mellé.

A függőség témája, mondhatni, mindig aktuális lesz (sajnos). Bőven kijutott már mindannyiunknak “A dohányzás súlyosan károsítja az egészséget” típusú, szakzsargonnal átitatott, semmi újat nem mondó felvilágosító órákból, melyek kürölbelül annyira voltak hatásosak és gondolatébresztőek, mint egy összegyűrt szalvéta. Éppen ezért abszolút támogatom könyvek megírását hasonló témákban, amelyek persze nem szárazak és nem csupán a tényekre hagyatkoznak, hanem valósághoz hűen mutatják be a függőség metodikáját. Tóth Vivien a kötet hátulján ezt ígérte. De Az árvák alapján mind a témában való jártasságát, mind írói tudását fejlesztenie kell ahhoz, hogy ezt maradéktalanul be is tudja tartani. (Vagy ha a történet színtiszta fikció valóságalap nélkül, ezt jelezni kellett volna valahol.)

Az írónő már a legelső fejezet legelső bekezdésében elkövet egy súlyos hibát. Olvasd csak:

Hol itt a gond? Ott, hogy ilyen általános bemutatkozással nem kezdünk könyvet, mert az olvasó fejében ebben a formában egyik fülén bemegy az info, és azzal a lendülettel söpri is ki magát a másik oldalon. Például, nem szabad szimplán leírni valakiről, hogy az illető tizennyolc éves, célszerűbb ezt beleépíteni a cselekménybe például egy olyan jelenettel, ahol az illetőtől elkérik a személyijét, mert tegyük fel, be akar jutni egy buliba vagy alkoholt venne. Tessék, máris jobban tudjuk a főhős korát, mert emlékezni fogunk arra, hogy volt egy ilyen rész a történetben. Így viszont még az utolsó fejezeteknél sem realizálódott bennem igazán, hogy Szofi nagykorú, valahogy elsiklottam a tény felett. Jut eszembe, jó lett volna megtudni, ki a fene az a Kati és Mr. Spuri. (Hozzáteszem, ez minden fejezet elején lejátszódik, ahol új szereplő kerül a képbe és pont emiatt ők is jellegtelenek maradtak.)

A sztori sajnos nagggyon lassan haladt előre, körülbelül a 90. oldalig képzeletbeli céltáblákat rajzoltam a falra, annyira nem értettem, hova akar ez kilyukadni. Persze a végére felpörgött, tisztázódtak a kérdéses szálak és tulajdonképpen még értelme is volt, plusz néhány tényleg értékes gondolattal is gazdagította az embert, példának okán a fentebb lepötyögött idézet is.

Csakhogy azok a céltáblák a stilisztika miatt is nagyon fel akartak kerülni a falra.

Az utolsó néhány fejezetet leszámítva rendkívül gyengék a leírások, sehol egy igazi írói szófordulat vagy egyedi vonás, megrekedt az egész egy nagyon kezdő szinten, ráadásul a szerző néhol még a szóismétléseket is megengedte magának. Csak egy példa erre:

“A tű és a heroin ott lapult a designer táskám alján. Elmélázva néztem barna táskámat.”

 Ez a két mondat elegánsabb lenne így:

A tű és a heroin ott lapult barna táskám alján. Elmélázva néztem a designer darabot.

Sajnos ezen kívül is maradtak hibák a könyvben, amik a lektorálás teljes hiányáról árulkodtak. Nyugodtan le lehet grammarnazizni, de számomra elfogadhatatlan, hogy egy nyomtatott könyvben helytelenül használt -ba, -be ragok legyenek vagy a baszd meg kifejezést szókoz nélkül, Z-vel írják. Nem igazán tudom eldönteni, ez szimpla figyelmetlenség-e vagy az internet helyesen írni nem tudó népének túlzott ráhatása a nyomtatott irodalomra. Bár, ha a kiadó az impresszumban képes volt Facebook helyett fészbúkot írni, lehet inkább az utóbbi esett meg. Szóval ilyen szempontból egyáltalán nem vagyok megelégedve a magát “a könyvkiadás YouTube-jaként” aposztrofáló Undergrounddal, függetlenül attól, hogy Az árvák magánkiadás.

Na, akkor foglaljuk össze. A történetben volt potenciál, megpróbálta bevezetni az olvasót a gazdagság szemmel látható fényűzése mellé, ezért mindenképp jár a plusz pont. Sötét, komor hangulata egyedivé tette ezt a világot. Akadtak is benne jó gondolatok, de ezt a könyvet több rálátással, igényesebben kellett volna megírni, illetve egy kiadós korrekciót elvégezni rajta, mielőtt nyomdába kerül.

A recenziós példányért hálás köszönetem Tóth Viviennek és az Underground Kiadónak!

A fotókon látható festmény Kovács Beatrix munkája.

232 oldal, Underground, 2015 – 2500 forint (kartonált)
RENDELD MEG ITT!

Leave a comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.