Mindenki utálja. Rengetegen írtak róla negatív kritikát. Talán össze sem lehetne számolni. Megragadnám az alkalmat, hogy én legyek a következő, aki lehúzza ezt a könyvet mint emberi végterméket a mellékhelyiségben.

Saját scan, könyvtári könyv. Azért néz ki a kép úgy, ahogy.

Vajon ki állítja azt, hogy az egypetéjű ikreknek belülről is hasonlítaniuk kellene?
Hát, nem!
Ott van például Feltser Luca, aki színötös tanuló, cserkészetre jár, és sohasem hazudik. És Feltser Zita, akit leginkább csak a csinos ruhák és Nagy Marci smaragdzöld tekintete érdekel.
Ez a könyv az ő titkos, párhuzamos naplójuk, melyet a hetedikes tanév kezdete óta vezetnek: Luca dátumozva és az élményeket pontozva, ahogy kell; Zita pedig csak úgy, ahogy érzi…
Ha hiányzott már, hogy első kézből értesülj a tinik életéről, a suliban és azon túl, akkor neked találták ki ezt a könyvet, amelynek szerzője ugyanúgy tizenhárom éves, mint főhősei, és akikkel együtt fog felnőni a titkos napló további fejezeteiben! (Megjegyzés: Szerintem ezt az utolsó mondatot nem akarom megtapasztalni.)

Borító: 4/5 – Na jó. Kövezzetek meg, de erre a külcsínre nem igazán tudok rosszat mondani. Nem a legjobb, de ahhoz képest, amit takar… Most na, jól eltalálták. Ilyen borító kell egy tinikönyvre, ha azt akarják, hogy megvegyék a népek. Sokaknak talán zavaró lehet a négy különböző betűtípussal (és ráadásul más-más színnel) írott cím, de valahogy még e felett is szemet tudok hunyni.

Az alcímet valamivel lejjebb rakták, a két árnyékba burkolózó lány lábai közé: (Hé, rossz az, aki rosszra gondol…) Kezdetek. Hmm… Honnan is ismerős ez nekem?

Tartalom: -1.937.286.145/5 – Az viszont értékelhetetlen. Csapnivaló. Látszik, hogy egy 13 éves kislány műve, akinek SEMMI érzéke nincs az íráshoz – viszont pénze annál több.

Most pedig következzen az a rész, amikor is részletesen kifejtem, miért jutottam erre a nézetre. Nem kritikusan, amúgy sem szeretem ezt a szót, csak kommentárokkal.

Kezdeném a két különböző betűtípussal, amivel íródott ez a könyv nyomdailag tűzött vécépapír. A két lányhoz jobban illett volna egymás kézírása. A szelíd, jó kislány Lucáé sokkal lázadóbb, a betűk szinte utat törnek maguknak a lapon és olybá’ tűnik, mintha gyorsan írták volna őket – míg Zitáé aki tutira lenyelt egy üveg Leszaron-tablettát konkrétan rendezett gyöngybetűk. Szóval ezt jól elcseszték a szerkesztők.

Folytatnám pár részlettel:

A naplóregény egy közismert, untig lejáratott, közhelyes idézettel kezdődik: “Mosolygok, mert a testvérem vagy, és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit.”

“Napi összesítés (ez egy pontozási rendszer, melyben értékelem a napot 3 ponttól 1 pontig):

A Titkos Fa: 3/3…” – Mintha már ezt is láttam volna valahol, csak az 5 pontos verziót. Hol is…?

“…nyáron szépen lebarnult a Bahamákon.” – Bahamák…

“A tábla INTERAKTÍV lett. Ezen azt kell érteni, hogy a táblára alkoholos filccel írnak, és ki lehet rá tenni, mi történik a számítógépen. (Ezt nem igazán tudom elmagyarázni, mivel én magam sem értem, mert nem vagyok egy kockafej. Szerintem olyasmi lehet, mint amikor otthon a számítógépet összekötjük a tévével a HDMI zsinór – vagy mi a túró – segítségével.)” – Interaktív táblához érzékelős toll dukál, aranyom. Persze, ha van fölös 400 kiló a tárcádban, nyugodtan pingálhatsz rá alkoholos filccel. Ja, és nem “tenni”, hanem “vetíteni”. 

“Paula beszámolt németországi keresztanyukája meglátogatásáról. Aki Berlinben lakik…” – Én meg egy magyarországi lány vagyok, aki egy magyar városban lakik. Csak szerintem hangzik hülyén ez a mondat?

“Felpillantottam, és belenéztem az engem figyelő smaragdzöld szempárba. Marci zöld szempárjába.” – Inkább szemeibe. (Bocsánat, de ebbe is muszáj volt belekötnöm.)

“…aztán a Kvízparton szerkesztettem egy új kvízt az Árpád-házi uralkodóinkról.” – Kvízpart… Miért van állandóan deja vu érzésem?

“Lustán ásítottam, és a fürdőszoba felé vettem az irányt, ahol tíz percig folyattam magamra a forró vizet, aztán mézes Palmolive tusfürdővel megmosakodtam.
Egy szál törülközőben slattyogtam vissza, kiemeltem a szekrényből a csőfarmert és a Rihannás hosszú ujjú pólómat.
A hajvasalással rövidebb idő alatt végeztem, mint általában: csak párszor áthúztam a tincseken meg az oldalfrufrumon. Reggeliként megettem három lekváros pirítóst, és felhajtottam egy csésze koffeinmentes kávét. Amint végeztem, felszaladtam fogat mosni meg tökéletesíteni a kinézetemet. Fogkefémmel gyorsan átsiklottam a fogaimon, és eltüntettem az esetleges bőrhibáimat, na meg persze a kondicionáló, átlátszó szempillaspirál és a szájfény sem maradhatott ki. A szüleim ennél több sminket sajnos nem engednek, mert véleményük szerint az nem egy “tizenhárom éves kislányhoz való.” Egy: Ebből a kis naplórészletből vált világossá számomra, hogy ha leírom a mindennapos reggeli készülődésemet, híres író válhat belőlem. Szuper! Kettő: Zita szüleinek nagyon is igaza van, sőt talán kicsit szigorúbbak is lehetnének ilyen téren. Biztosan én vagyok a gáz, de ennyi idős koromban semmilyen vakolóeszköznek sminkcuccnak még csak a közelébe se mentem. (Lehet ujjal mutogatni.)

“…nyomott a kezembe egy ezrest. – Érezd jól magad, és el ne felejts uzsonnát venni! – búcsúzott.

Még hogy elfelejteném megvenni az ínycsiklandó csokis croissant-t? Ugyan már!” – Értem én, hogy válság van, de egy croissant mióta kerül egy Matyiba?

“Amikor végeztem a leckével, elbicikliztem a helyi trafikhoz, és vettem új filctollakat, grafitceruzákat és egy szép lila töltőtollat, mert a régi sajna tönkrement. :/” – Neked aztán van életed.

“Durva, hogy már egy hónapja hetedikes vagyok. Ha ilyen gyorsan múlik az idő, hamarosan azon kapom magam, hogy mindjárt vén nyanya leszek. :/” – Neeee… *facepalm*

“…blicceltünk kicsit a BKV-n, nem lyukasztottunk jegyet…” – Watch out, we got a badass over here!

“…a délutáni show-táncon úgy mozogtam, mint egy táncosnő.” – Még jó, hogy nem úgy mozogtál, mint egy szélerősségmérő.

“Reggel arra ébredtem, hogy Luca csörög-zörög a házban, mert valami csapatnapra kellett mennie (cserkészdolog.)
A digitális órára néztem az ágyam mellett. Még 7 óra sem volt. Mérgesen visszafeküdtem az apró plüssállatok közé, amelyek majdnem az ágyam teljes felszínét beborítják. (Sok benne az atka – mondaná az ikrem tudálékosan…)
Ettől teljesen begőzöltem! (Mármint nem attól, hogy Luca azt mondaná, hogy az ágyamban sok az atka, hanem mert háromnegyed hatkor keltem, SZOMBATON!)
Mert én a hétvégéken speciel tizenegyig szoktam aludni. Elhatároztam, hogy bosszúból feltöröm a lakattal zárt naplóját…” Gyerekes bosszú egy gyerekes kis bibike miatt. Respect.

“KÓRHÁZBAN VAGYOK!!!
Akik pedig körülvesznek, azok ápolónők!
Ettől annyira kiborultam, hogy egy óriásit sikoltottam, és csipkedni kezdtem kezemmel az arcomat, hogy felébredjek ebből a borzalmas rémálomból.
– Nyugodj meg, kedvesem, nincs semmi baj. A lábadra hamarosan gipszet teszünk, a válladra kötést.” – Ha már eddig egyiket sem kapta meg, Luca mozgolódásától tutira kimozdultak a csontjai a helyéről, szóval most már fölösleges. Éljen a magyar egészségügy! Vagy inkább a tizenéves logikátlanság? (A jelenet után következő hisztiből inkább nem idéznék.)

“Október 31.-én, a szünet előtti utolsó tanítási napon este a tornateremben halloweenparti lesz a felsősöknek.” – Halloween-parti egy katolikus iskolában. Fuck logic.

“…egy ABBA CD-t tettem a hifitornyomba…” – Szóval Luca is a régi idők zenéit részesíti előnyben… Olvastam egy lányról, akinek hasonló a zenei ízlése, csak ő a Beatles-t preferálta.

“Belenéztem a tükörbe, és egy hatalmas pattanást láttam benne! Levágtam egy hisztit: sikítottam, toporzékoltam és anyáért ordítottam.” – ANYAAAAA! ÍRJ NEKEM EGY IGAZOLÁST, MERT EZZEL AZ ÉKTELEN NAGY PATTIVAL, AMIT IGAZÁBÓL SENKI NEM VENNE ÉSZRE, DE ÉN AKKOR IS LÁTOM, HOGY OTT VAN, KI NEM TESZEM A LÁBAM A HÁZBÓL!!! Hogy milyen nagy problémáik vannak a mai tinédzsereknek…

“Telefonom: 3/2 – nem sokra megyek a játékkal, mert elég nyomi, de legalább tudok rajta üzenetet küldeni és hívást fogadni.” – Pont arra találták ki, de ez téged egy percig se zavarjon.

“Oké, ez anyára nem érvényes, mert levertem a méregdrága, családi ereklyének számító vázáját, úgyhogy velem ordítozott egész délután és tíz napig nem netezhetek.” – Ékes bizonyítéka annak, hogy manapság többre értékelünk egy tárgyat, mint embertársunkat.

“A terembe érve meglobogtattam Benjáminnak a kétezrest, de azt mondta, neki a súgáshoz pénz nem kell, amúgy is hangtalanul elmondaná az egész anyagot, amikor kint állok.” – Ilyen ember a Földön nincs.

“De szerintem tulajdonképpen semmi rossz nincs abban, ha két ember már nem vonzódik egymáshoz, és ezért külön mennek. A gyerekek harmada elvált szülők gyermeke, nem tragédia. Különben is, akinek elváltak a szülei, kétszer kap ajándékot, és azzal a szülővel íratja alá a jegyeit az ellenőrzőben, amelyikkel akarja.” – Na ez volt az a pont, ahol falhoz vágtam a könyvet. (Ezúton szeretnék őszintén bocsánatot kérni a könyvtártól.) Kedves Szűcs Vanda, van fogalmad arról, milyen érzés, amikor a biztonságot jelentő családod egyszer csak kettéhullik? Amikor a szüleid, akiket szeretsz, többé nem alkotnak egy párt és hallani sem akarnak egymásról? Amikor az egyik szülőd nevel tovább, a másiknál meg már csak vendégként tartózkodsz és szépen lassan lazulni kezd a kettőtök közötti családi kötelék? Hogy lenne! A Te szüleid nem váltak el. Az enyémek viszont igen. Megkímélném a Kedves Olvasót attól, min mentem keresztül ekkortájt, de az biztos, hogy egy ilyen esetet nem lehet ennyire könnyelműen kezelni.

“A reggeli kakaós kalács volt, választható itallal. Én frissen facsart narancslevet kértem.” – Mondja ezt Luca, vendégségben. Mintha egy étteremben vagy szállodában lenne.

“Mégis, mióta nevel anya szakkönyvből?” – Amióta olvasta a Szent Johanna Gimit és ihletet merített Reni szüleitől.

“Várjunk csak! AHELYETT, HOGY ITT DUZZOGOK, SZÉP, KEDVES SZÓVAL ÚJRA ÖSSZEHOZHATNÁM A SZÜLEIMET! Hogyhogy erre eddig nem jöttem rá?!” – Persze. A mesékben.

“Hadd mondjak egy köszöntőt – vigyorgott Bence felállva egy székre. – Kaja, pia az asztalon, ti meg csak érezzétek jól magatokat! Induljon a buli!” – Az volt már a szép, hosszú, tartalmas köszöntő!

A köszönetnyilvánításból: “Legfőbb hálám a családomat illeti. Apát, anyát és a húgomat. Köszönet a könyv megjelenésébe fektetett energiájukért.” – És azért a rengeteg pénzért, amivel megkentétek az Alexandrát.

Ha jót akarsz magadnak, az Egy ikerpár titkos naplójának még csak a közelébe sem mész. Ha mégis ilyen beláthatatlanul súlyos helyzetbe keveredtél, csak kövesd a fenti piktogramon látható utasítást. 

Értékelési statisztika a Moly.hu oldalról (2014. 07. 24. 14:46)

Az ember azt gondolná, hogy ennyire negatív visszajelzések után a kiadó nem fektet több energiát egy könyvbe. Viszont sajnos van egy rossz hírem: lesz folytatás.

296 oldal, Alexandra (2013) – 2699 Ft (kartonált)
RENDELD MEG 15% KEDVEZMÉNNYEL! (Ha mazochista vagy.)

Leave a comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.