A sci-fiért való rajongás valószínűleg egy DNS-be kódolt jellemző nálunk, családon belül – bár én furcsa módon nem örökítettem tovább, még annak ellenére sem, hogy egy másik fantáziadús műfajjal, a fantasyval örök szerelem gyúlt köztünk. A Mentőexpedíció Elnézést, A Marsi okozta kellemes csalódás után egy kis hazaiba is “belekóstoltam”. Végülis, lement az egész, de nem laktam jól tőle.

Mit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

HOGYAN KERÜLT HOZZÁM? Ezúttal rövidre fognám ezt a rovatot: Magától a szerzőtől repült a postaládámba, amit ezúton is nagyon szépen köszönök neki.

BORÍTÓ: 4/5 – Nem akartam elhinni, hogy magyar könyv borítóját látom magam előtt. Tényleg nem. Igényes és szép munka, ami hűen tükrözi a műfaj képzeletvilágát, szóval minden elismerésem a grafikusnak. Az előre elkészített háttérre rávágott élőszereplők és az átszerkesztett színek (pl. a lila haj és a “robotretina”) egy olyan ingoványos terep, amit nagyon könnyen el lehetett volna cseszni, ha szakavatatlan kezekre bízzák a munkát, éppen ezért kifejezetten örülök, hogy kis hazánkban, ahol kevés az igazán szép könyvborító, adtak a színvonalra. (Bááár, ha azok a lefelé zuhanó repülők a kábeltévé-tornyot akarták bevenni és letörölni a Mónika show-t a képernyőkről, akkor erősen célt tévesztettek, mert ezzel a röppályával előbb fognak maguknak egy last minute tengerparti utazást szervezni.) Fájó szívvel vonom le azt az egy pontot, mert tényleg mutatós lett, csak az élőszereplőkkel továbbra sem sikerült megbarátkoznom – annak ellenére sem, hogy jelen esetben mindkét lány arcvonásai passzolnak az általuk képviselt főhősök jelleméhez.

A holdarnyek.hu oldalon találsz még hasonlóan tetszetős háttérképeket.

TARTALOM: 3/5 – Felteszem a nagy kérdést: Mik a sci-fi általános ismérvei? És akkor rögtön meg is válaszolnám: Képes felépíteni egy képzelt, általában futurisztikus világot és úgy tálalni az olvasónak, mintha az amúgy totálisan létezne. Az emberi elme gondolkodását zseniális szintre emeli még akkor is, ha a benne leírtaknak a valóságban lenne némi logikai bibéje. Ami pedig talán a legfontosabb: oda tereli a figyelmed, ahová ő akarja, megakadályozva, hogy túl hamar észrevedd a turpisságot. Na, utóbbi két szempontból kiválóan teljesített az Oculus: plot twisten ennyit még nem káromkodtam. Nem lövöm le a poént, az is lehet, hogy csak én vagyok kezdő sci-fi faló és más már a felénél rájött volna a végkifejletre, de engem kiütött a fotelből.

Csak egy dolgot véss eszedbe, mielőtt a rendszer szimpatizánsaként vagy az oculusok rettenthetetlen védelmezőjeként megteszed utazásod az Avalonra: semmi nem az, aminek látszik. Egyetlen sorát se hidd el ennek a könyvnek, mert végig az orrodnál fogva vezet! Truth szemét ugyan elvették, de a tiéd még ott van a koponyádban. Használd!

Ha figyelemterelésben és zseniális elmékben jeleskedett is, a felépített világ terén sajnos nem hozta azt a szintet a szerző, amit vártam volna ennél a műfajnál – és korhatár-besorolásnál. Valahogy nem ragadott el ez az új világ a valóstól, a kidolgozását mintha kissé kispórolták volna a karakterszámból. Na jó, ez talán ráírható a fiatal bolygók zsenge történelmének számlájára, ám a szereplők elnagyolása már kevésbé. Ezen a ponton Disznóparéj* több hibát is elkövetett: a kötet és a történet komoly “köntöséhez” képest néhol kissé “tiniregényesen egyszerűre” vette a figurát (annak ellenére, hogy a vonalkód mellett ott virít a sárgával bekarikázott 16-os szám), illetve nem érzékeltette eléggé a szereplők indítékainak, habitusának változásait, hanem letudta őket egy “mintha megváltozott volna a viselkedése” mondattal. Pedig egy-egy változás sokkal jobban beépül az olvasó tudatába, ha azt valamilyen mozzanattal érzékeltetjük. (Erről Az árvák című regény kapcsán írtam már korábban.)

Röviden, tömören: A történet nagyon ott van (tényleg), csak a kivitelezés nem lett olyan tömör és velős, mint amilyet ígér.

Annak viszont nagyon örültem, hogy A. M. Aranth nem vágta zsebre a humorát és bátran alkalmazott egy kis hazai átemelést a sorok között. Remélem, egyszer az ő neve kapcsán is elmondhatjuk majd, hogy “róla szólnak a hírek, vele van tele a sajtó”.

420 oldal, Főnix, 2016 – 3480 forint (kartonált)

A recenziós példányért hálás köszönetem Holló-Vaskó Péternek!

*Az A. M. Aranth – összeolvasva a betűket – disznóparéjt jelent. Ami egyébként egy növény. (Hogy honnan szedte ezt a nevet…)

Leave a comment