Július 14.-én történt pontosan két éve, hogy elkezdtem szétkürtölni a nagyvilágba a magánmonológjaimat rendkívül értékes vagy éppen csapnivaló könyvekről. Ergo a blogot lassan adhatom óvodába.

Mi is történt a második évben? Ami azt illeti, sok minden. Túlléptük a százezer kattintást, sokkal profibb design-t kapott a blog, 2 nyereményjátékon játszhattatok, elindult a Könyvteszt nevezetű játék és összesen 45 bejegyzésen keresztül próbáltam gondolatébresztő lenni.

Ez a két év viszont valami egészen máshoz is kellett. Nem, nem kezdek el litániát zengeni arról, mennyire megtaláltam önmagam, jaj de nagyon szeretek írni, mennyire hálás vagyok Nektek, amiért itt vagytok – na jó, az vagyok, leírhatatlanul. Tényleg. Csak mindezek mellett a blog elindított bennem valamit, ami erősen noszogat afelé, hogy a publicisztikában lássam a saját jövőmet. Persze rögtön rá lehet vágni, hogy ne legyek már ilyen naiv, mindenki újságíró akar lenni, menjek csak szépen vissza a recepciós pult mögé…

Na, az ilyenekre senki ne hallgasson! Legalábbis teljesen.

Valljuk be őszintén, írásból még a legnagyobb jóindulattal is nehéz megélni. Sebaj, mindenre van megoldás. Nem mintha olyan húdesok élettapasztalattal bírnék, de bárki bármilyen szakmát választ magának, le ne tegyen róla, mert ha szívből csinálja, abban lesz a jövője. Abból nem fogsz tudni jövedelmezni, amiben nem szívesen dolgozol.

Egy ennél valamivel földhözragadtabb tanáccsal azért hadd szolgáljak: biztosítsd be magad. Legyen papírod egy versenyképesebb szakmáról is, mert nem azonnal fogsz egyről a kettőre jutni, főleg, ha írni akarsz. Hány de hány hivatásos színész, énekes vagy akár író rendelkezik diplomával? Na, ugye!

Szóval, számomra körülbelül erről szólt ez a két év. Elindulni egy úton (egyetem, turisztika), majd picit kitérni egy másikra (blog), ami utóbbi rögtön hozta magával az újabbnál újabb lehetőségeket (Funiversity, Funzine majd a CokeStream). Veled is ugyanez fog történni, ha van Benned elég erő és kitartás. És miért ne lenne? Minden potenciál megvan benned, miért adnád fel?

Bár nagyon az elején járok ennek az útnak (túl fiatal vagyok még, ez nem is lehetne másként), de bizakodom. Vagy célba érek, vagy pofára esek. Esetleg mindkettő, úgy valószínűbb. De a legrosszabb, amit megtehetek, az, hogy megállok. Csak egy helyben toporzékolok és várom a csodát. Na, így nem fog működni.

A cél néha ott hever előtted a földön. Le kell hajolnod érte.

Ezzel a pár sorral adnék hálát minden kedves hölgynek, úrnak és hímnősnek, amiért legalább annyira kitartottak a blog mellett, mint én. Plusz még néhány olyan embernek, akiket most nem neveznék nevükön. Ti úgyis tudjátok, kik vagytok. 🙂

Leave a comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.