Elolvasod a könyvet – imádod. Megnézed a belőle készült filmet – Jézusatyaúristenmiafenevoltez? Ismerős szitu, ugye? Persze, elvégre voltak elvárásaid, egy sajátos nézőpontod, amit egyáltalán nem tükrözött a mozivászonra vitt kivitelezés. Azonban létezik egy másik oldal is, amiről könyvszerető bajtársaink gyakran hajlamosak megfeledkezni: a filmkészítés.

konyvesfilm

Ezerszer botlunk bele olyan beszélgetésekbe, posztokba, melyekben a könyv és film közötti különbségeket vagdossák a boncasztalon (az esetek jelentős részében a könyv javára). A film abszolút nem ütötte meg a könyv színvonalát, mert nem adta át a felépített világ hangulatát, egy csomó részt kihagytak belőle, a főszereplőnek más színű a haja, a szeme, nem is olyan szép, nem is olyan helyes… És néha már az egész filmet úgy, ahogy van, elássák jó mélyre. Az internet tonnaszámra ontja magából azokat az asszociatív képeket, melyeken tegyük fel, egy jéghegy vagy egy víz alatti palota csúcsa kukucskál a felszínre és a látható plusz a rejtett részletekkel illusztrálják könyv és film kapcsolatát. (Vagy esetleg egy regényből kivágnak egy DVD lemeznyi darabkát, én legalábbis már ilyennel is találkoztam.) Ezekben ugyan bőven van igazság

de felteszem a kérdést: tényleg ez a legjobb hozzáállás? Egyiket degradálni a másikhoz képest?

Részemről ez azon dolgok egyike, ami leginkább képes ingerelni az amúgy sem stabil idegrendszerem. Oké, tudom, a film soha nem lesz teljesen ugyanolyan, mint a regény. Viszont nem is kell annak lennie, ez fizikai képtelenség. Miért? Mert a filmgyártás nem rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel egy író fantáziája igen, ergo még ha akarnák, se tudnák a könyvet száz százalékban adaptálni. Viszonyításképp: egy házimacska és egy mélytengeri pelikánangolna sem ugyanúgy fog fára mászni, ugye?

Figyelembe kell venni, hogy egy adott történet mindenkinek máshogy kezd el motoszkálni a fejében. Éppen ezért célszerű úgy tekinteni egy könyvből készült filmre, mintha az a rendező, a forgatókönyvíró és az egész bagázs nézőpontja lenne, akik készítették. Ismered azt az érzést, amikor nézed a filmet és valahol az agyad rejtett zugából megszólal az “én ezt rohadtul nem így képzeltem el” nevezetű elméleted? Na igen, előfordul, ők meg így. Változtattak az eredeti sztorin? Probléma egy szál se, ők másképp látták jónak.

Röviden-tömören, fölösleges fennakadni a könyv és film közti különbségeken. Tudom, lenne min (a szereplők életkora, külseje, a sztori hiányosságai, nem jött át a hangulat, a könyvben volt egy macska is),

csakhogy könyv és film két különböző műfaj. Összehasonlítani őket olyan, mint nullával osztani: értelmetlen.

Mi a teendő, ha beülünk a moziterembe kedvenc kötetünk adaptációjára? Kezeljük az egészet önálló történetként, a könyvtől függetlenül. Próbáljunk kicsit másképp hozzáállni és ne a film hiányosságaira koncentráljunk a könyvhöz képest, akkor sem, ha abból adódóan nagyon el lett cseszve. Értékeljük kellő nyitottsággal, filmként, ne “könyvutánzatként”.

Vannak félresikerült filmek, tény és való. Ezeket is inkább úgy elemezgessük, mintha közük nem lenne semmilyen papírból készült, lapozható, tapintható, nyálazható térbeli formához. Ugyan a multiplexek műsortára évek óta tele olyan alkotásokkal, melyek plakátjain ott virít “a nagy sikerű regény alapján” vagy valamilyen ehhez hasonló impozáns feliat, a filmipar nagy többsége azért nem ezekből áll. (Valljuk be, például ha a Csontvárost nem Cassandra Clare ihlette volna, még akkor is erősen felszínes lett a mozis verziója.)

Tanulság? Hagyjunk fel a sehova sem vezető könyv kontra film vitákkal, mert olvasó embereknél úgyis a könyv fog nyerni, akik pedig szimplán a filmet szeretnék élvezni olvasottság nélkül, azokat pont hidegen fogja hagyni. Róluk vegyünk példát, amikor egy könyv adaptációját nézzük. Ők aztán biztosan a film sajátosságait fogják észrevenni, nem pedig azt, hogy “az a hülye ribanc nem volt ilyen szép a könyvben” vagy a “szexifiú félistennek nem kék a szeme, hanem rozsdabarna”.

Leave a comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.