Egyik tanárom szájából hangzott el az alábbi mondat előadáson: “Mindannyian betegek vagyunk, csak az a kérdés, mennyire.” Akkor nevettem rajta egy jót, viszont miután kivégeztem a soron következő darabokra cincálandó könyvet, kicsit elgondolkoztam rajta, ha nem is a szó szoros értelmében. Nap mint nap érintkezünk embertársainkkal, amikor iskolába vagy munkába megyünk, némelyikkel talán egy jó kapcsolatot is kialakítottunk – de a legritkább esetben gondolunk arra, hogy az állandó mosoly és kedvesség talán egy régóta elfojtott problémát hivatott palástolni. Ennek a (sajnos) egyre általánosabb jelenségnek következményeit boncolgatja Calia Read Magyarországon elsőként kiadott regénye.

“A legtisztább lelkek is magukban hordozzák a sötétséget. Lehet, hogy nehéz észrevenni. Talán sikerült tökéletesíteniük annak művészetét, hogy elrejtsék a világ elől. Vagy talán az elméjük egy sötét sarkában bújik meg. De ott van. Ezen a világon senki sem mentes a sebektől.” 

Naomi Carradine vagyok.
Hat hónapja még boldog voltam.
Egy hónapja diliházba zártak.
Tegnap Lachlan meglátogatott. Megcsókolt. És azt mondta, kezd elmenni az eszem.
Órákkal később Max belopózott a gondolataimba. Emlékeztetett arra, hogy nem vagyok őrült, és hogy szüksége van a segítségemre.
Néhány perce, amikor próbáltam összerakni a múltamat, még távolabb sodródtam a valóságtól.
És most… mindenki azt hiszi, megbolondultam. De tudom, hogy ő létezik, és kellek neki.
Te hiszel nekem?

Borító: 4/5 – Telitalálat! Mind a cím, mind a két különböző stílusból összerakott betűk vázolják a történet milyenségét: főszereplőnk elég rendesen “szét van csúszva”, de nem egészen abban az általános értelemben, amire először asszociálnánk. Az eredeti borítóról azért ott figyel az ihletettség. 🙂

Tartalom: 4/5 – Összefoglalom röviden-tömören, mielőtt a lényegre térnék: Naomit teljes idegösszeomlással elmegyógyintézetbe küldték, miután szemtanúja lett annak, hogy barátnőjét rendszeresen megerőszakolja hatalmas üzleti befolyással rendelkező édesapja. Anyja semmiképp sem szeretné bemocskolni a család jó hírnevét, így inkább szemet huny a történések felett és az tanácsolja a lányának, “fogadja el az életet, ami neki jutott”. (Igen, ezt szóról szóra idéztem a könyvből.)

Őszinte leszek: több ponton falhoz akartam vágni ezt a könyvet. Naomi “szétcsúszásának” oka fokozatosan tárul fel az olvasó előtt, és hiába derül ki egyre több momentum az előzményekből, sehogy sem áll össze a kép. A szeme láttára megerőszakolják a barátnőjét, szeretné őt menteni a szülei elől, közben többször is félrelép egy másik férfival és képtelen eldönteni, őt vagy a párját szereti-e. Mindezek alapján az egész történet egy fiatal, pont húsz éves lány picsogásának tűnhet, aki próbálja betartani a nagy betűs Élet szabályait, de szegénykének olyan sok a problémája, hogy még egy “kurva légyre” is féltékeny, amiért szabadon röpködhet mindenhova.

Aztán elérkezünk a legutolsó oldalakhoz és az eddigi gondolatmenetünk visszakézből vág minket pofon. Azonnal világossá válik, mért kezelte Naomi ezt a traumát úgy, ahogy, és felmerül a kérdés: Erre miért nem gondoltunk? Mert a felszínt kapargattuk. Nem láttunk a csillogás, a gyávaság, a félrelépés mögé, csak a tetteket figyeltük, nem pedig azok okát.

Nem vesszük észre az árulkodó jeleket, a néma segélykiáltást – sokkal egyszerűbb elítélni és kritizálni a másikat ahelyett, hogy segítenénk neki.

A könyv egy további fontos dologra is kitér: Mi van akkor, ha mi kerülünk a másik oldalra és mi vagyunk azok, akiket valamiért megtört az élet? Nos, Naomi gyerekkori jóbarátjába és egyben párjába kapaszkodott. Lachlan léte éltette őt még akkor is, amikor a fiú többezer kilométerre volt tőle. Az ő feltétlen támogatása adta meg neki azt a mankót, amire minden embernek szüksége van, lelki állapottól függetlenül. Egy ekkora bizalmatlansággal teli világban sajnos nehéz megtalálni, de akinek már sikerült, az tudja, miről beszélek. Én hál’ Istennek a szerencsések közé tartozom, teljes mértékben azonosulni tudtam azokkal a leírásokkal, ahogyan Naomi mesélt Lachlanről.

Ha az élet (vagy sors, végzet, nevezzük akárminek) bármikor keresztezi az utadat, bármilyen megrázkódtatás ér Téged, egy dolgot tudnod kell: Nem Te vagy a  hibás. Értékes ember vagy, ezt eszedbe se jusson felülbírálni. Ne a környezeted határozzon meg – ők tizedannyit sem tudnad rólad, mint azok, akik tényleg szeretnek és akiknek számítasz.

“Tudom, hogy lélek van bennem, és tudom, hogy van egy életem, amelyet érdemes élni.”

Legalább egyszeri olvasásra ajánlom a regényt 16 éves kor felett.

A recenziós példányért hálás köszönetem a WOW Kiadónak!

319 oldal, 2015 (WOW) – 3490 ft (kartonált)
RENDELD MEG 21% KEDVEZMÉNNYEL!

Leave a comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.