Talán, sőt biztosan magyarokat. Mindenesetre mi megtaláltuk őt, plusz három másik olyan helyet is Lengyelországban, ahol ilyen-olyan okokból érdemes tenni egy kört.

your-private-paradise

#1 AMI NEM JÖTT ÖSSZE: KASPROWY-CSÚCS

Két kilométer? Három? Körülbelül ilyen hosszú lehetett a sor, ami a Lanovka felvonóra várakozott – ez vezet fel a Kasprowy-csúcshoz. Számítottunk a ki-bír-tovább-várakozni nevezetű szerencsejátékra, de amikor fél óra után mindössze néhány méternyit mászott előrébb a heringparti, lemondtunk a főnyereményről, tekintettel arra, hogy tízperceként mindössze tíz embert képes felvinni a Lanovka (What?). Probléma egy szál se, hiába ment rá erre a kitérőre kilenc zlotynk, a lefelé gyaloglás közben látott fák, folyók, fák, folyók, fák és folyók látványa rendesen kárpótolt minket. Plusz az originál Oszcypek (sült juhsajt erdei gyümölcs lekvárral nyakon öntve), amit valahol az út alján találtunk. Nyami.

img_1504
Ilyen égbe nyúló panorámával a sztráda sem olyan monoton.
img_1559
Itt fojtottam vízbe az egyik lapot a kinyírandó naplómból, mialatt keresztapám csalánba feküdt érte, a húgom pedig térdig gázolt a folyóban. Az incidens után vettük észre a néhány méterrel arrébb békésen csordogáló, pici patakot.

img_1523 img_1530 img_1544 img_1555

#2 HERINGPARTI RELOADED: ZAKOPANE

A turistaváros, ahol szezonban simán ráhozhatod az útitársaidra a frászt, ha tíz méterrel arrébb mész fotózni és nem veszik észre. Persze van is miről kattintani: a sétálóutcája minden szempontból gyönyörű, néhol egészen csini faházakat is találni. Az éttermek a télies kajákra helyezik a hangsúlyt (plusz némelyik az élő zenére és a népviseletbe öltözött pincérlányokra), ezért inkább egy pincehelyiségben lévő önkiszolgálót választottunk, ahol grammra (nagy étkűek kilóra) fizethetsz a fogyasztásodért. A nevét természetesen lehetetlen kimondani, úgyhogy elneveztük kilósnak.
A szuveníreseket ha akarnád, se tudnád elkerülni, bár egészen meglepődtem a nyomott mintás zoknik és emoji párnák adta kínálaton. Jobban szerettem volna valami olyasmire költeni a zlotyjaimat, ami jellemzi is a helyi kultúrát. Mondjuk, egy szív alakú, lengyel népi mintás pólóra, amit végül nem is én fizettem.

img_1579
Kicsit nehézkesen fotóztunk a rengeteg turista miatt. Az első dolog, ami feltűnt ebben a kisvárosban, hogy országuk értékei mellett simán megférnek a nemzetközi étterem- és üzletláncok is. (Például a Subway középen, egy helyi étkezde szomszédságában.)

img_1574 img_1594

#3 HA EGÉSZ NAP NEM AKARSZ CSINÁLNI SEMMIT: ZAB

Egy abszolút nyugodt falu Zakopane-tól 10 kilométerre, ahol eszedmegáll kilátás nyílik a Magas Tátrára. Programlehetőséget nemigen kínál, de ha valahol sikerül elcsípned egy kerékpárkölcsönzőt, akkor magadnak is csinálhatsz egyet. Ide igazából csak aludni jöttünk (plusz gyönyörködni a csúcsos házakban), viszont abszolút megérte nem a turistaövezet kellős közepén szállást foglalni. A Jastrzebiec Panzióban (kb. 13.000 ft/2 fő) nyugodt környezetben tudtunk pihenni, egyetlen esetet leszámítva, amikor még a vacsoránkat is máshol kellett elköltenünk, annyira hangos volt a zene.
A reggeli kárpótolt mindezért, egyáltalán nem spóroltak rajta: egyenként csomagolt vajak és gyümölcslének csúfolt higított löttyök helyett többek közt valódi eperturmix, minimum háromféle sajt, felvágott, jó sok zöldség, lekvár, kockákra vágott tömbös vaj plusz egy üveg Nutella kapott helyet a pulton, ez utóbbit leszámítva mind friss, házi koszt volt.

img_1561
A szobánk két éjszakára. Annyira bírtuk a fa berakást a falon, hogy muszáj volt elrontanunk a romantikus összképet egy reklámszatyorral.
img_1563
Erre néztünk ki az erkélyről. Azért nem ronda, el tudnám viselni hosszabb távon.

img_1568

#4 TENGER A VÁROS KÖZEPÉN: KRAKKÓ

Na, erről a szintén nem ronda városról bőven lenne mit mesélni. Valamivel kisebb Budapestnél, de lehetetlen bejárni egy nap alatt. Azért igyekeztünk kimaxolni az időt: első körben tettünk egy sétát a belvárosban, majd következett a posztócsarnok, ami egykor a kereskedelem gócpontja volt és tulajdonképpen a funkciója csak bizonyos mértékben veszett el, ugyanis tele van árusokkal. Itt csaptam le egy másik lengyel jellegzetességre, méghozzá egy borostyán nyakláncra.
Némi térképészet és lábbuszozás után Krakkó másik különlegességébe váltottunk jegyet: a Waweli székesegyházba. (Szerencsére elfogadták a magyar diákigazolványunkat, nem volt szükség nemzetközire.) Nem sok kellett hozzá, hogy megszegjem a no photo szabályt, ez valami eszméletlenül gyönyörű belülről! Azért kívülről is volt mit fényképezni.
Egy kis szusszanás, egy tonna fotó és három szelet almás sütemény után elindultunk visszafelé, szintén lábbusszal. Épített örökségből és cicomás hintókból nincs itt hiány, legjobban viszont mégis akkor néztünk egy nagyot, amikor egy Balaton nevezetű éttermet találtunk. (Mögöttünk meg is szólalt valaki jó magyarosan, hogy “Némmá’, Balaton!”.) A kalocsai virágos logóval fogalmam sincs, hogyan hozták össze, de így is kellemes meglepetésnek bizonyult.
Krakkóban egyetlenegy valamit nem fogsz tudni levakarni magadról: a nem-tudom-mi-a-neve-szakszóval-féle kocsikkal körbe-karikázó városi túrákat hirdető fiatalokat, akik már nagyon el akarnának vinni valakit egy menetre. (Nem úgy.) Nem vagyok vevő az ilyen típusú városnézésre, jobban szeretem magam megválogatni, mire vagyok kíváncsi és azt a saját lábammal elérni, de legalább némelyik útra kitaláltak egy tetszetős koncepciót: a Schindler listája című film helyszíneit járták végig. Nem rossz marketing.

img_1646
Keményen feszítek az új lengyel pólómban.

img_1610 img_1615 img_1633 img_1658 img_1677

#5 KITÉRŐ: CSORBA-TÓ ÉS TÁTRAFÜRED, SZLOVÁKIA

Utunk végén naná, hogy nem rögtön hazafelé indultunk, két megálló még belefért: az egyik a Csorba-tó (ahová érdekes módon egy idő után perkálás nélkül is fel lehetett jutni kocsival, csak pont nem nekünk), a másik pedig Tátrafüred. Itt pont elcsíptünk egy old timer felvonulást, de nem maradtunk sokáig, ebéd után tényleg befejeztük a három napos kirándulást.

img_1703
A Csorba-tó és a Hotel Pátria
img_1725
Tátrafüred

img_1709

All in all, a szlovákok vendégszeretetét (rögtön leállítottak minket igazoltatásra, amint meglátták a magyar rendszámot a határ után) és a lengyelek időnkénti balfékeskedését leszámítva abszolút megérte kimozdulni. Valahogy már most mennék vissza.

Leave a comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.