Steampunk. Mit is takar ez tulajdonképpen? Viktoriánus korabeli világ elegáns sétapálcákkal, zsebórákkal, monoklikkal (nem a lilával) és szabadon “lógó” gépalkatrészekkel, amit eszünk ágában sincs lefedni, elvégre így adja meg a stílus igazi feelingjét. A. M. Aranth ezek köré épített fel egy fantasy-disztópia-krimi házasításból készült egyvelegyet – amiből egy igazán jó ötlet kerekedhetett volna ki, ha nem spórol a karakterekkel.

“Stabilitás, fiam. Egyensúly. A legalapvetőbb, de legstabilabb állványzatok három lábon állnak.”

A Város otthon, béke, biztonság.
Lily, amióta az eszét tudja, a Városban élt. A Város volt hazája, táplálója és élete. Egy nap azonban, amikor rejtélyes emberek rabolják el, rá kell döbbennie, hogy a mélyben a Város szörnyű titkokat rejt: az utcák kövei alatt, a dübörgő gőzgépeknél és kavargó csatornajáratoknál is mélyebben iszonyatos sötétség lapul, amellyel egyedül ő veheti fel a harcot.
Vincent mindent elvesztett. A lány, akiért az életét is odaadná, eltűnt. A nyomozás során a férfi mindennel és mindenkivel szembeszáll, hogy visszakaphassa – közben nem is sejti, hogy ellenségei már rég kivetették hálójukat, és minden lépés csak közelebb viszi a végzetéhez.
Közben megállíthatatlanul közeledik újév napja, egy új korszak hajnala, amikor a Város acél szíve lángra lobban és ünneplő embertömegek lepik el a ködlepte utcákat. És egyikük sem tudja, hogy közben éhes szempárok milliói, mint megannyi csillag pislognak a Városra a külső sötétségből.
Mert a Város már nem csak otthon és béke, hanem egy ősi, titkos háború frontvonala, amely egész világok sorsát dönti el.

Borító: 2/5 – Nem. Ezer bocsánat, de nagyon nem. Passzol a kisregény hangulatához, félreértés ne essék, de jobb grafikákkal is találkoztam már, ez pedig picit aránytalannak tűnik. Figyelembe kellett volna venni, hogy ha bármit el akarunk adni, az ne csak a készítőnek, hanem a célközönségnek is nyerje el a tetszését.

Tartalom: 4/5 – Volt fantázia a sztoriban, nem kevés. Egy korrekt kis történet, amiben néha meg kell olajoznod a saját nyakad fogaskerekeit, és csak akkor vagy igazán bölcs, ha a való élet minden egyes mozzanatát képes vagy a számok nyelvén alátámasztani. Aranth egy rendkívül izgalmas jövőképet vizualizált, ami a disztópiákkal ellentétben nem tolja azonnal az arcunkba, hogy márpedig mi nem akarunk így élni (Elvégre ki ne érezné jól magát abroncsos ruhában vagy bokáig érő kabátban, cilinderrel a fején?), de azért mégiscsak ott motoszkál bennünk, hogy ez az élő áldozattal járó szeánszosdi és a nagyhatalmiakkal játszósdi azért mégsem akkora buli. Inkább csak dobáljunk késeket és lőjünk szitává mindenkit.

Szóval igen, egy olyan könyvecske ez, ami megfelelt az elvárásaimnak és igazán ütős lett – volna. A gond mindössze abból adódik, hogy oda kellett raknom azt a kicsinyítő képzőt. Ez a sztori ugyanis sokkal többet érdemelne, mint amit kapott: érezzük, hogy ez egy fantáziadús történet, minden oldalán ott a lehetőség a bonyodalomra, a kibontakoztatásra, arra a bizonyos felcsigázásra, ami nem ereszt el olvasás közben és ami miatt ott marad a kezünk lenyomata a lapokon… Erre le kell tennem 137 oldal után, mert nincs tovább. Borzasztó hiányérzetet hagyott maga után, egy sokkal grandiózusabb történetet lehetett volna kihozni belőle.

Érdekesség, hogy a “világmegváltás” lépései alatt Vincent a Kulcs, Lily pedig a Záracska becenevet kapta. Na most… Felteszem, nem én voltam az egyetlen, aki mindezt látva egy felnőtteknek való tevékenységre asszociált.

137 oldal, Főnix Könyvműhely (2015) – 1880 Ft (kartonált)

A recenziós példányért hálás köszönetem A. M. Aranthnak és a Főnix Könyvműhelynek!

Leave a comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.