Amikor az embertől megkérdezik, milyen szupererőt választana magának, a leggyakoribb válaszok a láthatatlanság-gondolatolvasás-telekinézis triumvirátusa közé esnek. Az “előre látni, ki hogyan hal meg” nem tartozik éppen a legnépszerűbb kívánságok közé. Egy valakinek azonban mégis megadatott, bár tegyük hozzá, ő sem kérte.

A szabad akarat botorság, baromság, beetetés. Azt hiszed, ha veszel egy kávét, ha megcsókolod a barátnődet, ha belevezetsz egy apácákkal teli buszt egy tűzijátékgyárba, az a te döntésed. Te akartad így, Te hoztad ezt a döntést, és a döntésednek megfelelően cselekedtél, ugye? Bzzt! Té-hé-ves! Mindannyiunk élete csak egy sor esemény, amelyet gondosan kikalkuláltak, hogy az előre eltervezett halálunkhoz vezessen. Minden pillanatunk. Minden cselekedetünk. Minden szeretetteljes suttogásunk és gyűlölet hajtotta gesztusunk… mind csak egy apró csavar egy óraműben, amely várja, hogy azon a végső órán megszólaltassa a riasztót.”

Miriam ​Black tudja, hogyan fogsz meghalni.
És ez pokollá teszi a hétköznapjait, különösen, mivel semmit sem tehet, hogy megakadályozza az előre látott több száz autóbalesetet, szívrohamot, szélütést vagy öngyilkosságot. Csak meg kell érintenie téged, és látja, hogyan és mikor kerül sor az utolsó pillanataidra.
Miriam már rég nem próbálja megmenteni az emberek életét, mivel azzal csak beteljesíti a végzetüket. De amikor Louis Darling felveszi a kamionjába, és megrázza a kezét, Miriam előre látja, hogy a férfit harminc nap múlva brutális módon meggyilkolják, miközben az ő nevét ejti ki a száján. Louis azért fog meghalni, mert találkozott vele, és a következő áldozat maga Miriam lesz. Bármivel próbálkozik, Louist nem tudja megmenteni. De ha életben akar maradni, mégis meg kell próbálnia.

HOGYAN KERÜLT HOZZÁM? A Fumax ajánlotta fel, egy másik könyvükkel együtt, én pedig éltem a lehetőséggel. Pont vonattal tartottam hazafelé, miután átvettem, szóval jól jött az útra.

BORÍTÓ: 5/5 – Első blikkre egy pandamaciszemű nő tűnik fel a fehér alapon, akinek szó szerint egy egész madárfészek költözött a hajába. Aztán picit jobban megvizsgáljuk, és… aztajórohadt, ennyi grafikát egy képen! A fekete részletekben ügyesen elbújtak azok az apró illusztrációk, amik a cselekmény egy-egy pontjára utalnak. Zseniális, minden elismerésem.

TARTALOM: 4/5 – Emberi mivoltunk velejáró ösztöne, hogy néha szeretjük fizikailag piszkálni a másikat: kezet fogni vele, pacsit adni, ölelgetni. Szinte természetesnek tekintjük ezeket a gesztusokat, mert lássuk be, a kiegyensúlyozott élethez szükségünk van társas érintkezésre. Na, képzeld el, hogy te ezeket a mindennapi mozdulatokat nem teheted meg, mert abban a tizedmásodpercben leperegnek előtted a másik fél utolsó percei. Elég szar érzés lenne, ugye? Kérdezd Miriam Blacket, ő nap mint nap kénytelen ezzel élni. Ráadásul most először, egy másik személy halálában felfedezi a sajátját is. Az életösztön pedig még egy ilyen fene-se-akarta képesség mellett is dolgozik benne ezerrel.

Azért gondolj bele: aki naponta többször szembesül a halállal, vajon milyenné válik? Nos, nem egy édes rózsaszín vattacukorfelhőn keresztül látja a világot, az egyszer biztos. Idővel a pesszimizmus, az önzés, a másokkal kicsit sem törődés kezd dominálni a személyiségében, Miriam mégis eljut arra a szintre, hogy ne csak a saját bőrét akarja menteni.

Ő tud valamit, amit valamilyen szinten mások is, de nem vesznek tudomást róla: a halál mindenhol ott van. Minden nap bekövetkezik, együtt élünk vele, csak néha nem látjuk. Mert nem mellettünk, nem velünk történik. Csak akkor vagyunk kénytelenek szembesülni vele igazán, amikor valamelyik szerettünket viszi el.

A vég témáján túl akad még itt egy-két fimonság, ami velős alapot adhat egy hosszas vitához. Például a Mennyország mibenlétéről:

Nem akarok semmi sületlenséget hallani a 144 ezer ülésről a Mennyországban… ennek átkozottul nincs semmi értelme. Több milliárd ember jött és ment Isten zöld földjén, de ő csak 144 ezrüket szereti? Miféle őrült isten az ilyen?”

A felülmúlhatatlan örömből idővel öregedés szimbólumává váló születésnapokról:

(9 éves) korban a születésnap olyan, mint egy… nagy vödör potenciál… egy ajándék tele cukorkával, egy padlóra borított, játékokkal teli doboz. Ahogy öregszel, lassan rájössz, hogy a születésnap csak egy forgóajtó, és egyre beljebb és beljebb és mélyebbre visz, míg a születésnap hirtelen már nem a potenciálról szól, hanem az elkerülhetetlenről.”

A bármit-megehetek-nem-hízok vs. ránézek-egy-tortára-és-feljön-rám-öt-kiló jelenség előnyeiről, hátrányairól (melyek közül én például az előbbibe tartozom, és ez az idézet tökéletesen leírja, néha milyen érzés tud lenni):

– Olyan anyagcserém van, mint egy elbaszott mezei nyúlnak. (…) Mindig olyan volt. Ehetek bármit, amit akarok, bármikor, amikor akarom, a szervezetem úgy égeti el, mint a gyújtóst.”
– Vannak nők, akik ölnének azért, hogy a bőrödben lehessenek.
– Vannak nők, akik ostoba barmok.

Mindent összevetve, plusz a főhősnő nyers, nyomdafestéket nem tűrő szóhasználata miatt (khm, ez most így elég ironikus volt…) csak erős idegzetűeknek ajánlom a könyvet. Általában bírom az erős, kíméletlen hangvételű szövegeket, de nő szájából hallani – bocsánat, olvasni – annak ellenére is kissé illúzióromboló, hogy mindkét nemnek alanyi joga a káromkodás. (Tanulság: nekem se ártana leszokni róla.)

Emellett sajnos a folytatásról sem győzött meg Wendig. Ezt hadd ne indokoljam, magam sem tudom különösebben megmagyarázni. De a Vészmadarakat legalább egyszer egyértelműen érdemes kivégezni… hogy aztán ne hozhassanak annyi halált az életünkbe.

A recenziós példányért hálás köszönetem a Fumax Kiadónak!

Kereken 300 oldal, Fumax, 2016 – 2995 forint (kartonált)
RENDELD MEG 27% KEDVEZMÉNNYEL!

Leave a comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.