Add össze Stephen Kinget és Edgar Allan Poe-t, tegyél rá egy enyhe light effektet (de csak egy nagyon picit), aztán készítsd fel az agyad, mert ezt a könyvet nem fogod egyhamar feldolgozni. Csak borongós idegzetűeknek!

– Tudom, hogy nem félsz semmiféle rendfenntartó szervtől, pedig egytől legalább tarthatnál. – A fiú jelentőségteljesen az eget borító felhők felé bökött.”

Blackyard ​más, mint a többi város. Ide mindenki egy ódon busszal érkezik, legyen elnök, vagy egy örök lázadó, mint Nick Sanders. Az utcákon fagyos szél söpör, s ha éjszaka feltűnik a rettegett halottaskocsi, a város megannyi lakója reszketve kulcsolja imára hitetlen kezét, hogy a feketébe öltözött sírásó ne érte jöjjön. Ilyenkor az ittlét gyötrelmeit feledve könyörögnek a maradásért, hisz aki elhagyja ezt a rémisztő betonkatlant, az utolsó útjára indul, amely épp úgy vezethet a megváltó szabadságba, mint az örök kárhozat mocsarába.
Nick nem hiszi a sorsot. Ám az itt töltött időtlen napok alatt ráébred, nincsenek véletlenek a Veszett Lelkek városában. Az apró jelek lassan feltárják előtte Blackyard valódi énjét. Elhagyhatja-e Nick ezt a helyet, ahol minden nap akarva-akaratlan vezeklés a bűneiért? Szabadulhat-e ebből a börtönből, ahonnan a halál sem szabadíthat meg senkit?
Jonathan Cross méltán a thriller egyik mestere. Új regénye a Veszett lelkek városa egy olyan hihetetlen mégis hihető történetet meséi el, amelyben mindenki megtalálja saját karmáját. Egy történetet, mely olvasása után kétszer is meggondolja mit tesz, hisz Blackyard lehet akár valóság is…

HOGYAN KERÜLT HOZZÁM? Lassan négy éve küldte nekem egy kedves moly, akinek azóta nem tudok elég hálás lenni. Szóval köszönöm, nagyon.

Borító: 5/5 – A grafikus egyértelműen jövőbelátó: 2007-ben egy magyar pszichothriller fedlapjára ráfestette Edward Cullent, erre egy évvel később debütált az első Alkonyat-film. Megmagyarázhatatlanul a szívemhez nőtt ez a portré (közel sem a később kialakult vámpírkultusz miatt), illetve a háttérben „díszelgő” panelházi rácsos ajtó tökéletesen passzol a tartalomhoz, úgyhogy megkapja az öt pontot.

Tartalom: 5*/5 – Hölgyeim, Uraim és Hímnőseim, EZ az a könyv, amelynek hangulatát szavakkal kizárólag a szerzője tudja visszaadni – minden más próbálkozás csak erőtlen szárnycsapkodás a tornádó közepén.

Képzelj el egy várost, ahol a gyárkémények tömény, fekete füstje a bőrödre tapad. Ahol az eléd táruló legszebb kilátás a szomszéd panelház ablaka. Ahol a falakat, melyekről több vakolat hullott le, mint amennyi rajtuk maradt, művészi vénával megáldott huligánok pingálják össze. Ahol előbb találod meg a mocskot a tisztaságban, mint fordítva. És ahonnan ennek ellenére senki nem akar elmenni, ugyanis még csak sejtelmük sincs arról, hogy létezik szebb, jobb, élhetőbb – téged kivéve. De te sem tudsz kívül kerülni a határokon, mert ha megpróbálod, akkor tegyük fel, a lábad elé nő a világ legrémisztőbb erdeje vagy kimarja a szemed egy savas eső.

Ez a város a purgatóriumhoz hasonló szerepet tölt be: aki ide kerül valamilyen úton-módon, még kap egy utolsó esélyt a végső állomás előtt (amit meggyőződéstől függően nevezhetünk Mennynek, Pokolnak, Alvilágnak, Hélnek, Anubis ösvényének, Hádész birodalmának stb.). Ergo „van elég időd a megjavulásra”. Azért nem túl kellemes egy ilyen metropoliszbörtönben ragadni, főleg, ha egy földöntúli hatalom dönti el, mikor szabadulhatsz.

Persze az Úrnak hatalmában állt volna egy második Földet létrehozni, de azzal újrateremtette volna az eredetileg megalkotott világ minden szennyét: a társadalmi, szociális és vallási tévelygéseket, amelyek milliókat mételyeztek meg és vittek tévutakra. A perverziót, a testi és lelki ferdeségeket, melyek a kárhozat ösvényének építőkövei.
Ehelyett felállított egy sokkal kisebb közösséget, ahol a lélek az egyéniségének megőrzése és a tömegbe olvadás közti vékony határvonalon egyensúlyoz.”

Aggodalomra azonban semmi ok, mint minden más szituációban, itt is megadatik Neked a lehetőség nyughatatlan ifjúságodról leoldani a gyeplőt és fellázadni a rendszer ellen, amibe belekényszerítettek. Csak előtte járj utána, melyik korábbi tetteddel sikerült VIP-belépőt szerezned Blackyardba, utána talán kicsit könnyebb dolgod lesz. Vagy nem.

El kell ismerni, egyedi módon dolgozza fel Cross az evilági bűnt és annak következményeit. Előtte legalábbis senkinek nem jutott eszébe gyarló lelkeket kénköves bugyrok helyett betonrengetegbe zárni.

Aztán ahogy haladunk előre, egyre több a párhuzam a keresztény hitvilággal: Nick bűnének beismerése felér egy gyónással, plusz lesz szerencsénk két angyallal is találkozni, akik közül az egyik elég rendesen letaszíttatott (hoppá!). Röviden-tömören, van itt minden, amit hittan órán és a templomban hall az ember fia-lánya, csak éppenséggel egy jó nagyot csavart rajta a szerzője – aki nem tudom, mit szokott szívni, de ezúton kérem őt, legyen szíves, adjon belőle.

Nem kell megijedni a vallásos túltöltettől, ezt mindössze nyomokban tartalmazza a könyv. A többi, nagy része tömény pszichothriller, a lehető legjobb fajtából.

Minden könyvszerető ember jól ismeri azt a sokkoló kérdést, amely azt próbálja megtudakolni, melyik a kedvenc könyved – na, ezt a regényt kapásból rá merem vágni, akárhányszor kérdezik tőlem. Valaki, könyörgöm, adja ki mégegyszer! Nem érdemli meg, hogy a kisboltok párszáz forintos állványain kallódjon!

Nincs szükség sem fegyőrökre, sem bekamerázott cellákra. Blackyardban a nap huszonnégy órájában figyelnek odafentről. A félelemnél jobb rendfenntartó eszköz nem létezik.”

303 oldal, Agenda, 2007 – 1990 forint (kartonált)

Leave a comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.