Az egyetlen “univerzális” (azaz állandó témától, kiadótól független) könyves dobozként maradt meg Magyarországon a BubbleBook. Képes lesz tartani az iramot és azt az odafigyelést, amit minden egyes doboz minden egyes vásárlójának megadnak? A novemberi Dark Bubble boxot megnézve úgy tűnik, van rá esély.

Történt egy kis design váltás a korábbi boxokhoz képest, a dark dobozok ugyanis kék “bubit” kapnak az eddig megszokott piros helyett. Tény és való, jobban passzol a témákhoz a sötétebb matrica.

Ahogyan a novemberi box könyvéhez is, amit van egy olyan érzésem, hogy imádni fognak azok, akik “látens pszichopataként” élvezettel falják a vérfagyasztóan sötét történeteket – hozzám hasonlóan. Persze, nemcsak ezért illik hozzá a kék matrica, hanem mert a kötet borítója is pont ilyen színű. John Cure-tól A boszorkány hagyatéka gyönyörű borítót kapott, amit fényesre nyomott betűkkel spékeltek meg. A magyar piacon egyedülálló a fedlap és a tartalom témája is. Függetlenül attól, hogy a doboz leírása alapján viszonylag könnyen ki lehetett következtetni, melyik lesz az ajándék könyv, nagy volt az öröm részemről, amikor megláttam a csomagban. Ja, és dedikált. Névre szólóan. Plusz még 22 írói jegyzet is ott sorakozik a lapok között.

Természetesen a spoiler kártya, egy széles könyvjelző és egy írói levél is ott lapult a dobozban. Gyönyörű, igényes grafikát kapott mindhárom, bár a rajz szépségét a matt karton helyett egy fényes papír valószínűleg jobban visszaadta volna, illetve a kártya hátulja mintha túl lenne szerkesztve. Legalábbis, a két, egymással szembe fordított, seprűnyélen holdfény előtt repkedő boszorkány nekem kicsit sok.

Aki rendszeresen beruház egy BubbleBook zsákbamacskára (khm, “dobozbamacskára”), az valószínűleg már egy komolyabb gyűjteményt halmozott fel könyvszütyőkből, mert valahogy mindegyik dobozba kerül egy. Ennek már az anyaga is sokkal vastagabb, nem olyan hajszálvékony, mint a korábbiak, és a mintája is tetszetős. Kár, hogy a teteje továbbra sem zárható, ettől függetlenül használatba vettem.

A kép jobb oldalán három pici apróságot “dugtam el”. Felül egy üvegcsét, benne egy mini seprűvel – nem igazán jöttem rá, hogyan is “működik”, elvégre ilyen kicsi seprűn maximum egy hangya tudna elrepülni. Talán meg kell dörzsölni az oldalát, hogy előbukkanjon az életnagyságú változat, mint a lámpásból a dzsinn.
Eggyel alatta egy kicsi, de annál szebb ásványgömb – ha az ismereteim nem csalnak, holdkőből készült, de nem vennék rá mérget. Az alatta lévő viasz viszont 100%-ig biztos, hogy kellemes citromfű illatot áraszt. Imádom a gyógynövények illatát. Igen, tényleg jó, kipróbáltam.

Apropó, méreg: még abból is találtam egy üvegnyit a csomagban. (Nyugi, nem valódi!) Egy boszorkányos fadobozban rejtőzött egy hozzá képest igencsak pozitív varázsige társaságában. A szélén égetett cetli a pénztárcámban landolt nehéz időkre, a kis dobozka viszont valószínűleg fog kapni némi átalakítást. Nem vagyok oda a liláért.

Az utolsó meglepetés több képen is felbukkant már: egy kerámia párologtató, aminek már nem is tudom, milyen régóta gondolkodom a beszerzésén. Nagyon hasznos cucc, talán még praktikusabb is, mint az illatgyertya, mert ezt gyakorlatilag bármilyen féle-fajta illatosítóval újra lehet tölteni, amihez csak kedvünk szottyan. A tűz szimbólumát kiválóan eltalálták rajta, a zöld-barna színpár pedig megnyugtató, természetes hatást kelt.

Ezen gondolat mentén továbbhaladva le is vonnám a konklúziót: egyedül a párologtató és a könyvvászon bizonyult hasznos elemnek a novemberi Dark Bubble dobozban.

Ha a korábban kibontott júliusi boxhoz kellene hasonlítanom, akkor előbbi gyenge hármas, ez pedig erős négyes lenne.

Kezdjük a pozitívumokkal:

  1. Maga a lényeg, a könyv, telitalálat. Legalábbis az “elborult” ízlésemnek.
  2. Virít róla a fejlődés, ebben a hónapban egy sokkal összeszedettebb csomagot állítottak össze, papír alapú ajándék nélkül. (Na jó, a könyvjelzőt leszámítva.)
  3. A már megszokott könyvszütyő tartósabb, erősebb anyagból készült és ránézésre is sokkal szebb, mint az előzőek.
  4. Álomszép a kártya grafikája. Ehhez többet nem is fűznék hozzá.

Amit viszont nagyon hiányoltam:

  1. Gyertya. Tudom, három bekezdéssel fentebb szóltam le az illatgyertyákat, de a Világok Lángja által tervezett darabokat egytől egyig imádom, annyira kreatívak. Örültem volna, ha az előző néhányhoz hasonlóan ebbe a dobozba is raknak egyet.
  2. Hová lett a fürdőcucc? Se szappan, se fürdőbomba. Pedig a BubbleBook nevéhez híven minden csomagban szokott lenni valamelyik a kettő közül.
  3. A könyv mellé járó meglepetés ajándékok közül összesen kettőnek van funkcionális értéke, a többi mindössze dekoráció. Olyan elemeket jobban tudtam volna értékelni, amiket használni is tudok valamire.
  4. Színben passzoló bélés. Hiába vagyok oda meg vissza a zöldért, a mostani papírcsomagolás annyira nem passzolt a kék által dominált képbe, hogy rá se tettem a fotókra.

Mindettől függetlenül van egy olyan érzésem, hogy fogok még BubbleBook csomagokat bontogatni.

Ha kíváncsi vagy az előző dobozomra, ide kattintva megnézheted!

Leave a comment