Valamiért szeretek összetört emberekről olvasni. Olyanokról, akik nem tökéletesek. Akiknek a jellemében, a történetében van valami életszagú. A mély érzelmek ritkán ragadnak magukkal, Hayden Moore-nak viszont még ezt is sikerült elérnie, egy páratlanul különleges regénnyel.

“Igen, seggfej! Én valóban siket vagyok. És neked mi a mentséged?”


Alex ​Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy a pénz nem teszi boldoggá. Keresi a kihívásokat, és állandóan úton van. De nem csak a kalandvágy hajtja, sokkal inkább menekül a múlt árnyai elől. Édesanyja halálát sosem tudta feldolgozni, ezért inkább messzire elkerül mindent, ami felidézheti az emlékeket.
Jamie Cameron nem teheti meg, hogy elmenekül a démonjai elől. Ő a saját elméje foglya, ahol a belső hangokon kívül soha, semmi sem töri meg a csendet.
Autóbaleset következtében vesztette el a hallását, és azzal együtt a korábbi életét is.
Nincs zene, nincsenek kedves szavak, csak az örök némaság.
Ebbe a hangtalan magányba robban bele Alex, és bár a kapcsolat hatalmas zökkenőkkel indul, fáradhatatlanul küzd kettejükért.
Csakhogy Jamie nem elégszik meg a szerelemmel. Ő vissza akarja kapni a hallását, és véget akar vetni a fájdalmas némaságnak.
Kockázatos beavatkozásra szánja el magát, amiért akár az életével is fizethet.
Vajon mit választ? A lemondással teli, mégis boldog életet, vagy mindent egy lapra tesz fel?

HOGYAN KERÜLT HOZZÁM? Kábé tavaly ilyenkor számoltam be a newkids kiadó egyik könyvbemutatójáról. Ott nyomták a kezembe. Dedikáltan.

BORÍTÓ A barátom megkérdezte tőlem, mi ennek a könyvnek az eredeti címe és hogyan tudták úgy megszerkeszteni, hogy a magyar címmel is pont rá tudjon feküdni a srác a betűkre. Igen, első blikkre azt hitte, ez egy külföldről behozott könyv – és szerintem ezzel mindent elmondtam. Profi, modern és gyönyörű borító lett, amin egyébként egy magyar fiú állt modellt. Vagyis, feküdt. 5/5

TARTALOM Általában nem csípem a romantikusokat. Elsősorban olyan regényeket keresek, amiknek kvázi története is van (azaz legalább menjenek benne A-ból B-be, egy helyben toporgás helyett) és nem csak a szereplők érzései, vágyai bontakoznak ki bennük. Ehhez képest a Csendkirály olyannyira beszippantott érzelmileg, hogy magamba zuhantam, aztán mellé estem.

A sztori röviden-tömören összefoglalva: két összetört lélek megkeresi a másik elveszett darabjait és visszarakja a helyére.

Egyikük, Alex, látszólag aranyéletet él. A saját lábán áll, akkor dolgozik, amikor akar, saját vállalkozását vezeti, amivel amúgy nem is keres olyan rosszul, és körbeutazza a világot (valljuk be, ez minden Y generációs álma). Ha viszont lekaparjuk a csillogó réteget Alex életéről, akkor azért előbukkannak ott olyan dolgok, amikkel nem szívesen villog az ember. A felkéréseit nehezen teljesíti, nem mindig könnyű másokkal a közös munka, a megbízások vagy jönnek, vagy nem, és igazából azért csapott fel önjelölt világjárónak, mert nem bír megmaradni ott, ahol édesanyját elvesztette – és bárhová is megy, az emlékét mégiscsak viszi magával.

Jamie is legszívesebben kiszaladna a világból, csak egyrészt nincs hová, másrészt jobb is, ha nem próbálkozik vele, mert akkor is elcsapja egy autó, aztán ráhozza mindenkire a frászt. Egész életében a zene volt a mindene, egészen addig, míg egy baleset miatt elvesztette a hallását, vele együtt pedig a dallamokat is, amik értelmet adtak az életének. Öt éven keresztül gyakorlatilag csak vegetál, még akkor sem hajlandó megszólalni, amikor egyedül van, mert úgysem hallja. Akkor meg minek. Ott a chat a telefonján.

Aztán ez a két szerencsétlen fickó összetalálkozik és rájönnek, hogy talán mégiscsak érdemes maradni. Ha másért nem, egymásért.

Bármi is történik velünk, nem hagyhatjuk, hogy örökre lehúzzon minket az életről. Jamie és Alex ezzel jó darabig nem voltak tisztában, idővel viszont hajlandóvá válnak a küzdelemre. Nemcsak önmagukért, hanem a másikért is.

Hayden Moore pedig sikeresen elérte nálam, hogy míg a két fiú küzd egy jobb életért, nekem minden egyes fejezet után egy kis darabka kiesik a szívemből. Igen, néhol csöpögtek a lapok rendesen, amitől általában kiver a víz, de a történet annyira az ember lelkéhez szól, hogy még ezt is el tudtam neki nézni. Szinte lehetetlen letenni, minden egyes mondat után folytatni és folytatni akarod, várva, hogy vajon hőseink végre megtalálják a saját útjukat, vagy megint elszúrnak valamit.

Nem tudom, hogy csinálja, de Hayden zseniálisan bánik a szavakkal. Nemcsak a szemem fogadja be és az agyam dolgozza fel őket, hanem minden egyes porcikámat átjárják, hogy felrángassanak egy érzelmi hullámvasútra. Általában az “orromnál fogva vezet” kifejezést szoktam használni, ha egy történet arra irányítja a figyelmem, amerre ő akarja, de a Csendkirály teljes egészében magával ragadott. Aztán nem eresztett.

Régen írtam ennyire mélyen és érzelmesen bármiről, általában nem is szoktam – Hayden, köszönöm, hogy most megtehettem!

Azt hittem, ha eléggé szeretem őket, nem halnak meg az emberek.

5/5

A kötetért hálás köszönetem a newkids kiadónak!

403 oldal, newkids, 2017 – 3490 forint (puhatáblás) // Megrendelhető itt 20% kedvezménnyel!

P.S. Jamie naplóbejegyzései a “kézzel írott” betűkészlet miatt maximum nagyítóval olvashatók, rossz fényviszonyok között félre is kellett tennem, mert semmit nem láttam belőle. Ez viszont nagy kár.

Leave a comment