Mit érdemes tudni az újonnan bevezetésre kerülő szülői szabadságról?

A munka és a magánélet közötti egyensúly kérdése olyan téma, ami mindenkit érint. A kisgyerekeket nevelőket pedig talán még hatványozottabban. Az európai uniós jogharmonizáció végett az Országgyűlés 2022 végén elfogadott pár javaslatot, ami alapján a Munka Törvénykönyvében 2023-tól változások lépnek életbe.

Az egyik legérdekesebb újdonság a szülői szabadság bevezetése. Minimum 1 éves munkaviszony fennállása mellett és a gyermek 3 éves koráig bezárólag minden munkavállaló opcionálisan „kap” 44 kivehető munkanapot. A munkavállalót erre az időtartamra a távolléti díj 10%-a illeti meg, amelyet viszont még csökkent a folyósított gyerekgondozási díj.

A szabadság kiadásának szabályai természetesen rögzítettek. A munkavállaló köteles a kivételi dátumot minimum 15 nappal megelőzően jelezni az igényét. A munkáltató ezt nem tudja elutasítani, csupán 60 nappal elhalasztani. Erre pedig kizárólag a működését súlyosan érintő, kivételesen fontos gazdasági érdekre hivatkozva teheti meg.

Related Posts