Klasszikus mesék kicsiknek utazáshoz

Utazáskor, vagy elfoglalt estéken jól jön nálunk, ha van otthon egy-egy meselemez, amit a gyerekeink meghallgathatnak. Nem számít, hogy már esetleg sokszor hallották a rajta lévő meséket, általában klasszikus népmesékből szoktunk választani, így azok érvénye örök.

Persze mindig jól jön egy-egy újabb hangoskönyv a gyűjteményünkbe, ha a gyerekek változatosságra vágynak. Nemrég fedeztem fel a Rubintos mesekönyv című lemezt, ami a legszebb magyar népmesékből készült válogatás 24 mesével. Arany László, Benedek Elek, Erdélyi János, Gyulai Pál, Kriza János, és Jókai Mórmeséiből válogattak, összesen 4 óra 10 perc játékidővel. 

Az előadó ajánlása: „Nagy szeretettel készítettük a gyermekeknek ezt a hangoskönyvet, remélem sok olyan gyermekhez is eljut majd, akiknek nem adatott meg, hogy az anyukája meséljen nekik. És sok olyan gyermekhez is, akik számára fontos, hogy ne csak a modern szlengeket és a konyhanyelvet sajátítsák el, hanem a legszebb magyar irodalmi nyelvet, annak ízes kifejezéseit, dallamos ritmikáját.”

Related Posts